Az Építős blog több alkalommal beszámolt már arról, hogy az ausztriai kisvárosban úgy döntöttek, hogy a belváros szélén az 1970-es években épült több, mint egy kilométer hosszú felüljárórendszertt és annak részeként a Mura folyó feletti hidat elbontják.
Az új híd, ami még névre vár (Forrás: www.meinbezirk.at)
A városképet egyértelműen romboló műtárgy elbontása mellett azért döntöttek a tartományban, mert állapota miatt egyébként is több ezer eurót kellett volna költeni a felújítására. De ezt igazából senki sem szerette volna megtenni, hiszen amikor a felüljáró épült, akkor még a mainál jóval nagyobb forgalom zódult a városra, de a közelben megépült autópálya miatt már évek óta nem haladt át annyi autó rajta, mint korábban.
Az új híd építés közben (Forrás: www.gipfelrast.at)
A bontás után a térszínen alakítottak ki új forgalmi sávokat és egy a Mura folyó felett egy új, négysávos, alsópályás ívhíd épült. A hidat 2012. október 8-án adták át a forgalomnak.
Ünnepélyes átadás előtt (Forrás: www.meinbezirk.at)
A hídtól délre, a korábbi "autópálya csomópont-szerű" felüljáró rengeteg helyett turbó körforgalmat építettek.
Az új B116 út, ahol korábban felüljáró állt (Forrás: www.meinbezirk.at)
A híd és a kapcsolódó úthálózat átadása után már csak a zöldfelület helyreállítása van hátra, mely 2013 tavaszára készül el teljesen. A teljes beruházás 27,4 millió €-ba került.
Ilyen volt
Az ünnepélyes átadási ceremóniáról látható egy hosszabb összefoglaló az alábbi videóban, amiben az új utakról és az új hídról is található több vágókép: